Lányaink Lengyelországban!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Tekintse meg az összefoglalót a következő linken.


http://www.pestmegye.hu/hirek/roplabda-verseny


 

A 2008-2009-es év egy rendhagyó év a röplabdás lányaink számára, hiszen idén nem az NB II-ben indult csapatunk, hanem több bajnokságban is részt vesz.

A Budapest Bajnokság, mely nagyban a régi NB II-es ellenfelekből áll, számos izgalmas mérkőzést tartogat számukra.
Az alábbi linkre kattintva megtekinthetik a kiírást és az eredményeket.

www.brsz.hu/bajnoksagok.php

 Női I. osztály

 

Ezen kívül több csapat is indult a Pest Megyei bajnokságban is. Itt főként a fiatalok mutathatják meg tudásukat.

Az alábbi linkre kattintva megtekinthetik a kiírást és az eredményeket.

 www.pmsport.hu/modules/documents/index.php

 Eredmények - Női

 

 

Új vizeken evezünk

Megkezdődött egy újabb szezon a ráckevei röplabda sportéletében. Így van ez már évek óta szeptemberben. Ami viszont idén másképp alakult, mint eddig, az a bajnokság. A ráckevei női röplabdacsapat ugyanis idén először nem az NB II bajnokságában indul, hanem a Budapest és a Pest Megyei Bajnokságban. Újvárosi Levente edző, ugyanis több kihívást lát egy színvonalas Megyei bajnokságban, mint egy elfáradt NB II-ben. Valószínűleg igaza is van, ugyanis ha megnézzük a Budapesti Bajnokság Felnőtt női I osztályának résztvevőit, több olyan csapattal is lesz dolga a ráckevei lányoknak, akikkel eddig az NB II-ben kellett megvívni; így a Közgáz, a sokáig Lágymányos néven futó Újbuda csapatai, az OSC, és számos jól ismert klub versenyzői, mint a Vasas, a Mafilm, Szentendre és sorolhatnám. A bajnokságban így 12 színvonalas csapat lesz, ez több mérkőzést jelent és több utazást is, mert így itthon sajnos nem játszanak a lányok.

A Budapest Bajnokságban szereplő csapat tagjai: Bulátkó Csilla (cs.k.), Máhr Rita, Fekete Melinda, Major Kinga, Miskovics Alexa, Mihalik Fruzsina és Pálma, Farkas Tünde, Lőrinczi Orsolya, Szabó Zsanett, Károlyi Mónika, Bürg Dóri.

A fent említettek közül, az első három felnőtt kivételével, a régi junior csapatunk kiegészül Feket Bettinával, Molnár Nikolettel és Budai Henriettel és így indulnak a Pest Megyei felnőtt bajnokságban.

Pest Megyében indul serdülő bajnokság is, ahol 2 csapatunk is indul. A fiatalabbik csapat tagjai: Kitzinger Klára, Budai Henriett, Molnár Nikolett, Fekete Bettina, Mező Ági, Csoma Judit, Pongrác Szintia és Mező Gitta. A másik ?idősebbik? csapatban Bakos Rita, Palásti Flóra, Dobolyi Orsolya, Kecskés Luca, Süveges Bernadett, Fekete Anna, Orova Melinda és Bak Alíz játszanak majd.

Szerencsére egyre több érdeklődő van a röplabda iránt már a kicsi növendékek között is, ezért Kunszentmiklóssal közösen indul csapat a Pest Megyei Gyermek Bajnokságban. Ebben a csapatban Kitzinger Klára, Pongrácz Szintia, Mező Gitta, Mező Ági és Csoma Judit játszanak majd.

A fentiekből is látszik tehát, hogy kis csapatunk nagy változásokon ment keresztül. Úgy néz ki azonban, hogy a javára válik majd. Erre bizonyíték, hogy szeptember 20-án, szombaton, az Ady Endre Gimnázium tornaterme egy kisebb bajnokságnak adott otthont. A Budapest Bajnokságban is ellenfélként feltüntetett csapatok közül, az Újbuda ?B? és ?C? valamint a Testnevelési Főiskola felnőtt csapata fogadták el meghívásunkat erre a talán hagyományteremtő kupára. A mérkőzések a rendes teremröplabda szabályok szerint zajlottak, 3 nyert szettig folyt a küzdelem. A napot 9 órakor a hazaiak kezdték az Újbuda ?C? csapatával, mely egy szoros küzdelem után, lányaink győzelmével zárult. Amikor a következő mérkőzésen, melyet a TF és Újbuda ?B? csapata játszott, is fej-fej mellet haladt a két csapat, akkor már sejteni lehetett, hogy hosszú lesz a nap a sportolóknak. Így is történt, hiszen az eredményhirdetésre este 7 után került sor.

Mérkőzések:

1. Újbuda C -  Ráckeve                 1:3                  4. Újbuda C -  TFSE                       1:3

2. Újbuda B - TFSE                       3:2                 5. Újbuda B -  Ráckeve                    2:3

3. Újbuda B - Újbuda C              3:2                  6. Ráckeve - TFSE                            3:2

Eredmény:     1. Ráckeve

                        2. Újbuda B

                        3. TFSE

                        4. Újbuda C

Így viszont bebizonyosodni látszik, hogy bár nem Országos bajnokságokban szerepelnek csapataink, sokat kell majd edzeniük a helytállásért olyan nehezített körülmények között, hogy nem játszanak hazai pályán és a meccsek javarészt hétköznap, munka és iskola után kerülnek megrendezésre.

A Budapest Bajnokság kiírásai:

2008.október 11, 1645             Ráckeve VSE-Ady - Emericus SE     1111 Villányi út 27/

2008.október 19, 1430             Újbuda B - Ráckeve VSE-Ady          /XI. Csikihegyek u. 13-15./

2008.november 14, 1730             Ráckeve VSE-Ady - Pál Motor Sz.S.E.  /XIII. Röppentyű u. 62./

2008 november 18 , 2030             Szentendre SC - Ráckeve VSE-Ady     /XIII. Üteg u. 15./

208 december 7 , 1620    Újbuda A - Ráckeve VSE-Ady     /XI. Csikihegyek u. 13-15./

 

 

 

 

Oldalmenü
Naptár